Repülőmodellező kategóriák

Az F1A kategória története és fejlődése

A modellezés kezdetének az 1909. évet tekintjük, mert ez év szeptemberében jelent meg egy fénykép a napi sajtóban (Vasárnapi Újság ?) egy, a Vérmezőn rendezett modellversenyről.

Siklómodellek (1909 - 1938)

Az első versenyeken a modelleket magaslatokról (domboldalról, vasúti töltések oldaláról, erre a célra készített "startdombról") indították és mérték az egyenes vonalban megtett távolságot és a leszállásig eltelt időt. E kettő összesítése alapján pontozták a versenyzőket, és állapították meg a helyezéseket.
A repítés és versenyzés jellege miatt ezeket a modelleket siklómodelleknek nevezték. (Ebben az időben sokkal több volt a versenyeken a motoros modell, hiszen a példakép, Blériot is motoros repülőgéppel lett híres és népszerű.)

Az első fennmaradt siklómodell-tervrajz 1933-ból származik. Tardos (Tatarek) Béla tervezte a "PILLE"-nek nevezett gépet. Megmaradt a rajza Meszetler György tervezete TASS-II típusú kis vitorlázónak is. Lapos törzse miatt inkább hasonlít a siklómodellekhez, de a tervezés időpontja (1939) már nem a siklómodellek kora.

Versenyeken megkülönböztettek "bot"- törzsű - lapostörzsű és a nagy gépekhez legjobban hasonlító épített, zárt törzsű modelleket. Ez az osztályozás és versenyzési mód megmaradt a 30-as évek végéig.
1936-ban adta ki és 1938 január 1-én lépett hatályba a Nemzetközi Modellező Szövetség - (jelenlegi nevén CIAM) - a modellversenyek rendezésére és a modellek kialakítására vonatkozó szabályzata. Modelleknél már csak az időtartamot számították versenyszámnak, a közben elért magasság vagy távolság csak a rekordok között szerepelt a nyilvántartásokban.

A modell kialakítására vonatkozó fontosabb előírások:

A felületi terhelés 15 g/dm2 nél kisebb és 50 g/dm2 nél nagyobb nem lehet.
A szárny fesztávolsága 0,7 m-nél kisebb vagy 3,5 m-nél nagyobb nem lehet
A törzs legnagyobb keresztmetszete(S) függvénye a gép teljes hosszának(L):
A vízszintes csillapító felülete nem lehet nagyobb, mint a "fő szárny" felületének 30%-a
"Kábelstart futással" (a nem nyúló kábel hossza 100 m-nél, az indító futópályának hossza 75 m-nél nagyobb nem lehet
A vitorlázó modelleket kézből, vagy nyújtatlan állapotban 3 m-es gumikötéllel is indíthatták.

1939-ből származik a hír, hogy Székesfehérváron - a FAI által engedélyezett - 100 m-es zsinórral próbálták a modelleket indítani. Ezek már vitorlázó modellek.

Vitorlázó modellek (1939 - 1950)

A vitorlázó modellek versenyein mindenki három indítást végezhetett, a három közül a leghosszabb repülési időket vették figyelembe a helyezési sorrend megállapításánál.

Egy versenyző modelljének repülési idejét egy sportbíró mérte. A repülési időt addig mérték, ameddig a bíró a modellt repülni látta. Bármilyen távcső használható volt, egyes esetekben a bíró a versenyzővel együtt követte is a modellt.

Szerencsés esetben - ha nem volt erős szél és csak gyengék voltak a termikek - a modell termikbe kerülve csak lassan emelkedett és távolodott, ezért a bírók elég hosszú ideig látták. És amíg látták, addig mérték. Így fordulhatott elő, hogy egyes versenyeken a győzelmet fél óra feletti idővel nyerték, illetve ilyen véletlenek kedvező együttesének köszönhetőek az egy órán felüli eredmények - így az időtartam-rekordok - is. Az elrepült modellek mindegyikén volt (ma is van) "visszakérő-cédula." Ez tartalmazza a tulajdonos modellező nevét, lakáscímét, amelyen a becsületes megtaláló a modell hollétéről értesítést küldhet gazdájának. (és egy "szívhez szóló" szöveget a visszaadás érdekében)- A modellek általában vasárnap - versenyen vagy versenyen kívül, de hivatalos időmérő által megfigyelve - repültek el.

A becsületes megtaláló értesítése - általában - még azon a héten megérkezett, a modell gazdája elutazott érte és következő vasárnap ismét ott volt a közös repítéseken. Ha a megtalálás helye elég nagy távolságra volt az indítás helyétől, - és felmerült egy távolsági rekord elérésének lehetősége - a modell átvételekor a megtaláló elmondása alapján a helyi községházán jegyzőkönyvet vettek fel arról, hogy a modellt melyik helyrajzi számú földön, annak is melyik részén találták meg.

Az indítás helyének hasonló adataival együtt a két pont közötti távolságot a Földtani Intézet állapította meg, így lehetett távolsági rekordokat elérni, és hitelesíttetni.

A modellek repülés közben elért magasságát általában csak nagyobb versenyeken mérték. A mérést a tüzérség által akkor használt távolságmérőkkel végezték, a távcsővel összeépített készülék jelezte a függőlegestől való eltérés szögét is, a modellt figyelemmel kísérő bíró mindkét adatot időnként bediktált a mellette lévő segítőjének. (Volt olyan készülék is, amelyiknél a bíró csak követte a modellt, igyekezve mindig élesre állítani a képet. Közben az adatokat a segítő kívülről látható beosztásokon olvasta le.) Ezekből az adatokból számították ki a modell magasságát (az egyes időpontokban mért adatokból) minden mérésnél (leolvasásnál) külön-külön. A sok mérés közül a legnagyobb magasság volt az érdekes, ez lehetett magassági rekord is, a mérőműszer pontosságából származható hiba levonása után. A magasság soha nem volt verseny értékelésénél szempont.

Ma is lehet rekordot felállítani vagy megjavítani, a rekordkísérletek során követendő eljárásokat is nemzetközi előírás szabályozza.

Közben a FAI változtatott az előírásokon. A legfontosabb változások:

A modell legkisebb felületi terhelését 12 g/dm2-re csökkentették, ez a modell összes vízszintes felületére (hordfelület) vonatkozik (szárny+csillapító).
A legnagyobb törzskeresztmetszet nem a modell hosszától, hanem az összes hordfelülettől függ: legnagyobb előírt keresztmetszet a hordfelület 1/50-ed része.
Legnagyobb megengedett tömeg: 3 kg
Legnagyobb megengedett hordfelület: 100 dm2

Az ezzel az előírással tervezett és épített modelleket tekintjük ma "antik" modelleknek és népes táboruk van készítőiknek belföldön és külföldön.

Az ebben az időben Magyarországon tervezett modelleket Krakóczki Ferenc - (Budapesti Modellező SE) gyűjtötte össze.

Néhány méretezett körvonalrajz - ha van róla, fénykép is - a gyűjteményből:

Az A-2-es modellek (1951-től napjainkig)

Az északi államok kezdeményezésére terjedt el a megszabott méretű vitorlázó modellek "átlagversenye". Az átlagverseny azt jelentette, hogy nem addig mérték az időmérők a modell repülését, amíg el nem tűnt a szemük elől, hanem csak előre meghatározott ideig.
Az első versenyeken - megtartva a három indítást - a modellek repült idejét legfeljebb 5 percig mérték. A három start repült idejének átlaga adta a verseny sorrendjét.

A megszabott méretek:

min. tömeg 410 g.,
összes hordfelület 32-34 dm2,
indító zsinór. max. 50 méter

A szabályzat is változott, eltörölték a törzskeresztmetszetre vonatkozó kötelező méretet.
Ez a szabályzat egységesítette a vitorlázó modellek méreteit, ezután már csak a modell kialakításával, szárnyszelvények változtatásával lehetett az eredményeken javítani.

Kezdetben az A-2-es modellek nagyon hasonlítottak az előző időkben épített modellekhez, kivéve a törzseket, amelyek keresztmetszetével már nem kellett foglalkozni. A modellek méretváltozásai jól követhetőek az egyes évek eredményes modelljei közötti összehasonlítással. A méretezett háromnézeti rajzokon - és ahol megadták, a szárnyszelvényeken - jól látható a fejlődés iránya.

A rajzok mellett néhány fénykép az 1995-ben Dömsödön rendezett világbajnokságról. (Orsovai Dezső felvételei) 1 - 2 - 3 - 4

A mai A-2-es modellekről készített egy rajzoló tréfás-komoly összefoglalót, minden amit erről a modell-kategóriáról tudni kell, rajta van.